Helyzetértékelés

A magyar síport – értve ezalatt a tömegsportot és a versenysportot is – válságban van:

• Az alpesi versenysportban lényegében megszűnt a női mezőny.
• A klubokban annyira kevés a versenyző, hogy alig lehet összehozni egy válogatott edzőtábort.
• Az északi sportágakban még kevesebb versenyző van, és ezen az sem segít, hogy ez a szakág jóval olcsóbb.
• Az edzőképzésre alig van jelentkező. Jó, ha pár évente összejön egy tanfolyamnyi érdeklődő.
• A klubokban és síiskolákban nagy arányban dolgoznak segéderők képesítés nélkül.
• A síoktatóképzésre jelentkezők száma az utóbbi 4-5 évben erősen visszaesett.
• A szakmai továbbfejlődés iránti igény a szakemberek többsége a minimális erőfeszítésre sem hajlandó.

A tömegsport méretétről nincsenek pontos számok, már vagy egy évtizede folyamatosan a félmillió síelőről szóló becslés tartja magát. Ez a szám valószínűleg nagyságrendileg leírja a méreteket, de az eloszlásról, a trendekről semmit sem lehet tudni. Lényeges csökkenés biztosan nem következett be az utóbbi tíz évben, tehát a szervezett sport vonzereje nem a tömegbázis csökkenésének a hatása.

A magyar sísportban a jelenleg tapasztalhatónál jóval nagyobb potenciál van. A 1940-es években 4000 körüli igazolt versenyző volt a síéletben, és a rendszerváltás előtt is nagyságrendekkel komolyabb sportélet zajlott.

Amennyiben megvizsgáljuk a teljes síélet szerkezetét, alapos átrendeződést láthatunk az előbb említett időszakokhoz képest. Azokban az időszakokban a síélet egyesületek vagy spontán gócpontok – megszállott síelők – köré szerveződött, ők mozgatták a saját köreiket és vontak be újabb és újabb érdeklődőket.

A XXI. századra a síelés – az élet más területeihez hasonlóan – elszemélytelenedett. A síelők jelentős része a 1980-90-es években a velük kapcsolatban lévő síoktatók (vagy szervezési szempontból azokkal egyenértékű laikusok – „kontárok”) segítségével szervezte meg az útjait, akik a velük kapcsolatban lévő utazási irodákhoz továbbították őket (azaz a síoktatók utazásszervezők is voltak).

Rendkívül jelentős tényezők voltak ebben az időben a részben versenyistállóként, részben szabadidős társaságként, részben utazási irodaként működő klubok (OSC, Gázművek stb.). Ezek a szerveződések teljes családokat fogtak össze, és nemcsak a síelés területén, hanem egyéb szabadidős tevékenységekben is. Ezek utódaiként még vannak működő szigetek (Budapest Síiskola, Alpesi Club stb.), de szervező erejük magukban már jóval kisebb.

Később az árverseny hatására az utasok maguk kezdtek el irodákat keresni, majd a az utóbbi öt évben már az irodákkal való személyes kapcsolat is kiüresedett, és az utakat egyre nagyobb tömegek szervezik meg az interneten.

Jelenleg négy szerveződés van, aki vagy amely személyesen éri el a síelőket:

• Testnevelő tanár
• Síoktató.
• Klub, egyesület.
• Síiskola (jellemzően műanyagpályás).

Vizsgáljuk meg ezek szervezési potenciálját!

Testnevelő tanárok: Sok gyereket érnek el, a gyerekek között gyakran példakép szerepűek, szervezési potenciáljuk nagyon nagy. Kb. 1000 tanárt el tud érni közülük az ISE. Rendkívül fontos, ás egyben nagyon elhanyagolt szereplői a sísportnak. Ugyanakkor ők igazán tisztában vannak azzal, hogy a síelésben versenysportként a jelenlegei körülmények között a gyerekek számára nincs perspektíva. Őket csak tényekkel és eredményekkel lehet meggyőzni. Ők általában jó szervezők, rálátásuk van a különböző sportágakra, rendezvényekre, ezért kritikusan és reálisan szemlélik a különböző sportokat. Első lépésben jól szervezett tömegsporttal, érzelmi alapon lehet őket motiválni, és csak akkor fogják a versenysportot komolyan venni, ha a sísport a tömegsport területén bizonyította integráló és szervezőképességét.

Síoktatók:  A jelenlegi tendencia alapján a magyar síoktatók egy része egyesületekben és hazai, műanyagpályás síiskolákban dolgozik, őket majd ott vesszük figyelembe.
Az SMSZ kb. 300 síoktatót fog össze, de ezt inkább potenciálként érdemes nézni, mert a valós összetartó erő jelenleg nem túl nagy. Vannak még olyan síoktatók, akik a hazai síéletben aktívak, és nem tagjai az SMSZ-nek, így összesen 3-400 olyan síoktatóval lehet számolni, akik aktívan részt tudnak venni a tömegsport szervezésében.

• Valójában a síoktatók egy része alkalmazott, megtartja az óráit, de ezen kívül nem különösebben érdekelt a vendégkörével való kapcsolattartásban.
• Sok síoktató dolgozik külföldi síiskolában, őket lényegében nem lehet figyelembe venni a magyar síélet szervezésében, a hazai síoktatókhoz képest alig van hozzájuk kötődő vendégkörük. Nagyobb részük csak nagyon laza kapcsolatot ápol a hazai síélettel.
• A magánzó síoktatók a legérdekeltebbek a széles vendégkör mozgatásában, aktivizálásában, de ők elég kevesen vannak.

Klubok, egyesületek: Az egyesületek egy része a működési modellje alapján képes megszervezni a síelőket. Más részük viszont speciálisan a versenysporttal foglalkozik: őhozzájuk már csak azok a gyerekek kerülnek, akik eleve érdeklődnek a versenyzés iránt. A tömegsport jellegű egyesületek nagyon sokat tudnak tenni a sísport fellendítéséért.

Síiskolák: Az elsősorban üzleti alapon működő műanyagpályás síiskolák vendégköre túlnyomórészt 10-12 év alatti gyerekekből kerül ki. A tapasztalat szerint pont abban a korban tűnnek el a gyerekek ezekből a síiskolákból, amikor belépnének az intenzív sítanulási időszakba, tehát klasszikus értelemben inkább síovodának tekinthetők. A szülők szempontjából ezek a síiskolák nem közösségi összetartó erőként jelennek meg (ellentétben az egyesületekkel), hanem csak szolgáltatóként, és ebben a tekintetben egy megítélés alá esnek az ezen a piacon működő többi szolgáltatóval (zeneóra, tenisz, nyelvtanulás stb.)

Az a sportág tud kiemelkedő eredményeket elérni, amelyik élénk, tudásbázisú kultúrája van. Amelyben a hobbijellegel vagy versenyszerűen érdeklődők nemcsak egy szolgáltatást kapnak, hanem amelynek a légkörét áthatja a sportággal kapcsolatos magasszintű szakmai tudás. A magyar sísport jelenleg széttagolt, egyéni érdekek mentén szerveződik. A piaci résztvevők csak kis csoportokban hajlandóak összefogni, nem törődnek a sportág teljes vertikumával. Tudásuk nem tartják karban, megvannak győződve arról, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalatuk és a rendszertelenül hallott információk elegendőek, nagyobb erőfeszítést nem tesznek a fejlődés érdekében. A legtöbb szervezet nem akar saját tudásbázist építeni, hanem különböző külföldi forrásokból akar időleges tudásokat importálni. Eddig az SMSZ komoly erőfeszítéseket tett a hazai tudásbázis felépítése és az információármalási csatornák megtermetése érdekében, de a legújabb hírek szerint ez is változik az importált tartalmak irányába. Egyik szervezet sem tud vagy akar komolyabb erőforrásokat bevetni a tudásépítés érdekében, energiáikat és pénzüket szervezeti működtetésre fordítják. Így a sportág kultúrája ki van szolgáltatva annak, hogy éppen van-e néhány megszállott szakember, aki szabadidejében képes ezt a hiányt pótolni. Ha elfogy az idejük és energiájuk, a tudásközpontú kultúra mindig hanyatlásnak indul, amíg egy újabb megfelelő képességű aktivista meg nem jelenik.